Korođ – Povijest sela i škole
Naše selo Korođ (Korog, mađ. Kórógy) jedno je od najstarijih naselja u istočnoj Slavoniji. Korođ je osnovan još u doba mađarskih kraljeva Arpadovića, a iako točna godina osnutka nije poznata, vjerojatno je osnovan u prvom valu doseljenja Mađara u Panonsku nizinu, krajem devetoga i početkom desetoga stoljeća. Prvi puta kada se spominje ime Korođ u pisanim izvorima jest 1290. godina.
Samo ime Korođ tj. Kórógy zapravo je prezime stare mađarske velikaške obitelji Kórógy koja je u srednjem vijeku posjedovala velika područja u istočnoj Slavoniji, uključujući i grad Osijek. Sjedište te obitelji bila je tvrđava Korođvar (Kórógyvár), nedaleko od današnjeg sela Ivanovac, a sama obitelj bila je jedna od najuglednijih, najbogatijih i najmoćnijih u cijeloj Ugarskoj. Posljednji potomak te obitelji poginuo je u borbi protiv Osmanlija 1472. godine.
Nedugo nakon pada sela Korođ pod osmanlijsku vlast početkom 16. stoljeća, stanovnici su već oko 1543. godine prešli s katoličke na reformiranu vjeru pod vodstvom Mihálya Sztáraija. Prema legendi, Sztárai je prekrasno svirajući violinu izmamio Korođane koji su se skrivali po obližnjim šumama i močvarama u strahu od Osmanlija, ponovno ih okupio u selu i osnovao Reformirana župa Korođ. Prilikom povlačenja iz naših krajeva krajem 17. stoljeća, Osmanlije su spalili crkve i svih 15 kuća u selu, tako da su se Korođani ponovno skrili u obližnje šume i močvare i tamo podigli kolibe.
Ipak, poslije definitivnog protjerivanja Osmanlija, početkom 18. stoljeća vraćaju se u selo i polako ga obnavljaju, pa tako 1778. godine podižu prvu crkvu od pečene cigle, dok su njihove kuće još uvijek bile pretežno drvene. Iste godine osnovana je i prva škola u Korođu – a bila je u rukama reformirane vjerske zajednice. Prva školska zgrada izgrađena je 1782. godine, a zbog velikog broja djece već nakon dvadeset godina pokazala se potreba za njezinim proširivanjem.
Sredinom 19. stoljeća školu u Korođu pohađalo je prosječno 90 dječaka i 90 djevojčica godišnje, dakle ukupno 180 učenika. Ostalo je zabilježeno i ime tadašnjeg školskog ravnatelja – István Szász, koji je fakultet bio završio u Debrecenu. Ravnatelj je bio vrlo revan, osim škole vodio je i crkveno pjevanje, a žalio se na pojedine roditelje koji su često znali izvlačiti djecu iz škole da bi im pomogli u poljoprivrednim radovima. O tome u kakvoj su prednosti bili Korođani koji su već 1778. godine imali vlastitu školu u selu, svjedoči i činjenica da je npr. 1863. godine u cijelim Tordincima (koji još ni tada nisu imali školu) bio pismen samo jedan čovjek, dok je u Korođu potpuno nepismenih ljudi bila svega nekolicina. Osim toga, u 19. stoljeću Korođu je postojala ribarnica, mesnica i krčma, a u selu nije bilo sirotinje. Između 1869. i 1873. godine gradi se današnja velebna građevina reformirane crkve. Učenici su tada u školi morali biti vrlo mirni, pažljivi i pristojno sjediti. U slučaju da su učenici bili nemirni, nepažljivi, nepristojni ili lijeni, učitelj ili učiteljica išibao bi ih po prstima šibom ili ravnalom. Usprkos fizičkom kažnjavanju u 19. stoljeću, učenici su iznimno poštivali svoje učitelje.
U 20. stoljeću raspada se Austro-Ugarska Monarhija i tako i Korođ ulazi u sastav prvo Kraljevstva Srba, Hrvata i Slovenaca koje se kasnije preimenovalo u Kraljevinu Jugoslaviju. U Korođu su Mađari i dalje ostali apsolutna većina u selu, pa je tako i nastava u školi i dalje uglavnom bila na mađarskom jeziku. Međutim, vrhunac od 1277 stanovnika koliko je u Korođu živjelo 1869. godine više ne će biti dostignut te će broj mještana, pa tako i broj učenika u školi polako opadati. Tako je u Korođu 1921. godine bilo 1003 stanovnika, 1948. godine 984 stanovnika, a 1991. godine, neposredno pred Domovinski rat 748 stanovnika.
Godine 1991. s početkom neprijateljske agresije na Republiku Hrvatsku započinje i agresija na Korođ, koji je i tada bio pretežno naseljen Mađarima. Uslijed ratne opasnosti dio muškaraca ostaje braniti selo, a preostali mještani iseljavaju se dijelom po slobodnim dijelovima Hrvatske, a dijelom u Republiku Mađarsku. Dana 29. rujna 1991. godine, poslije višestrukih bombardiranja i napada na selo, posljednjih 120 branitelja i mještana napustilo je Korođ, a istovremeno ga je okupirala Jugoslavenska narodna armija udružena s paravojnim srpskim postrojbama i preimenovala Korođ u ‘Srpska Palača’. Okupacija je okončana 1998. godine i tada se Korođani počinju vraćati i obnavljati svoje kuće.
Osnovna škola Korog počela je s radom tek 15 godina nakon njezina zatvaranja, budući da je zgradu škole u ratu okupator potpuno uništio. Nova, suvremena školska zgrada sa svim potrebnim pomagalima dovršena je, a škola ponovno počela s radom 4. rujna 2006. godine s velikim doprinosom rada ravnateljice škole Rózsike Kel.
Tekst napisao: Denis Njari, učitelj povijesti
Kórógy múltja
Kórógy, mint település valahol István király idejéből származik. Mikor Gellért püspöknek a kocsiját legördítették a Gellért hegyről, állítólag valami Korrupt nevű nemzetségfő fogta az egyik kereket. István király bosszúja elől menekülve délre, itt bújtak meg, az itt levő mocsarakban. A mai Vukának, Valkó volt a folyó neve, az egész folyása egy óriási mocsár volt. Ide menekültek a magyarok István király haragja elől, és kis szigeteken telepedtek le. Zsigmond király idejében volt egy Kórógh nevű katonatiszt. Zsigmond ennek a Kóróghnak kutyabőrt adott, úgyhogy a vezetékneve után ipszilont írhatott, és akkor Kórógyi lett a vezetékneve. És ő kapta ezt a birtokot, tulajdonképpen a mocsár. Várának a romja most is megvan, épp ott van a határ, ahol ez a vár áll.
Kórógyot a helység iskolájának évkönyve szerint Kórógyi János, Kórógy vári főnemes és jobbágyai alapították. Hogy melyik Kórógyi Jánosról van szó, azt homály fedi, ugyanis a történelmi okmányok egyszerre négy Kórógyi Jánosról tesznek említést. Az első Kórógyi Jánost hat évvel III. András Árpád-házi királyunk trónra lépése után, és öt évvel az Árpád-ház kihalása előtt, 1296-ban említik az okiratok, mint Kórógyi László fiát. A második Kórógyi János és testvérei, Miklós és Fülöp, 1364. január 13-án íratták át I. Lajos király 1343. május 11-én kelt adománylevelét, amelyben a három testvér, már Jánosfalva, Csápa, mai nevén Csepin, és Kórógy uraiként szerepel. A harmadik Kórógyi János 1395-ben Zsigmond alatt, mint királyi lovász tevékenykedett.
A királyság közigazgatásában elfoglalt méltóságokat tekintve kétségkívül Kórógyi IV. János vitte a legtöbbre. 1441-ben I. Ulászló uralkodása alatt országbíró volt. 1444-ben I. Ulászló elesett a várnai csatában, majd 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt. Így az ország megrendült biztonsága következtében V. László uralkodása alatt a legveszélyeztetettebb területen a macsói bán tisztjét viselte. A Macsói Bánság a Dunától délre és a Drinától keletre helyezkedett el, a mai napig Szerbiának ezt a csücskét Mácsvának nevezik. 1456 júliusában kiskorú fiával, Kórógyi Gáspárral bandériuma élén, mint Hunyadin kívül az egyedül jelen levő főnemes, részvett a nándorfehérvári győzelemben. Hunyadi János erről így írt V. Lászlónak szóló jelentésében: „Tudja meg felséged, hogy velünk csak a keresztes nép volt és Kórógyi János.” A Kórógyi család utolsó tagja, György 1526. Augusztus 29-én áldozta életét a hazáért, sokakkal egyetemben Mohács mezején.
Lebár tanító